Hat kölyök az ázsiai vadkutyáknál

2014-05-20

Már a kifutón hancúroznak az ázsiai vadkutya kölykök. A ritka és veszélyeztetett kutyaféléket már több alkalommal is sikerült szaporítani Budapesten. Ez alkalommal hat kölyök született. Az apróságok jelenleg két hónaposak, de a közönség eddig nem túl sokat láthatott belőlük. A vörös farkas, illetve dhole néven ismert faj szaporítása nemcsak azért fontos, mert a kölykök nagyon aranyosak, hanem azért is, mert az állatkertekre jelentős szerep hárulhat e veszélyeztetett állatfaj megőrzésében.

 

Hat kölyök cseperedik Az ázsiai vadkutyáknál. A kölykök március 12-én születtek, de az első heteket egy mesterséges kotorékban töltötték, így a közönség ebben az időszakban egyáltalán nem láthatta őket. Májusban már többször előmerészkedtek, de még ekkor is nagy szerencsére volt szükség ahhoz, hogy a látogatók megfigyelhessék a jövevényeket. Mostanra viszont már kellően fejlettek és aktívak, így igen sok időt töltenek a kifutóban hancúrozással és játékkal, evéssel vagy éppen pihenéssel.

Az ázsiai vadkutyákat szokták vörös farkasnak, illetve az India déli részén beszélt kannada nyelv szókészletéből származó névvel dhole-nak is nevezni. A vörös farkasok csapatban vadásznak, és olyan eredményesen képesek együttműködni, hogy vadászat dolgában együttes erővel még a tigrissel is felveszik a versenyt. A sikeres vadászat után elképesztő mennyiségű táplálékot képesek egyszerre elfogyasztani: egy kifejlett állat ilyenkor négy kilogrammnyi húst is felzabálhat. A faj kultúrtörténeti jelentőségét jelzi, hogy a dhole-ok Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művében is helyet kaptak, éspedig a „Vörös kutyákról" szóló fejezetben. A világ állatkertjeiben valamivel több, mint kétszáz ázsiai vadkutya él összesen. Az európai állatkerti látogatók – bundájának vöröses színe miatt – sokszor összetévesztik a vörös rókával. A vörös farkasok azonban sokkal erőteljesebb felépítésűek. Amíg a Magyarországon is őshonos vörös róka tömege 3 és 10 kg között szokott lenni, az ázsiai vadkutyák 15-20 kg-osra nőnek.

Állatkertünkben 2008 óta élnek ázsiai vadkutyák. Eredetileg három nőstényből és két hímből állt a csapat, de az évek során több alkalommal, így 2009-ben és 2011-ben is sikeresen szaporodtak Budapesten. Az itt született állatok még az Egyesült Államokba is eljutottak, 2011-ben ugyanis két állatot a Minnesota Zoo-ba szállítottak. A jelenlegi budapesti csapat hat felnőtt állatból, illetve a nemrégiben született hat kölyökből áll. Az ázsiai vadkutyákat a Nagyszikla oldalában kialakított kifutójukban, az indiai antilopok mellett láthatja a nagyközönség.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink