Három fióka a koronásdarvaknál

2008-07-27

Mami és Papi, a két koronásdaru gondos szülőként nevelik három fiókájukat. Bár ez a pár korábban már több fiókát is sikeresen felnevelt, most először fordult elő, hogy egyszerre három „trónörökös” jött a világra.

 

Családi örömöknek örvendenek a Fővárosi Állat- és Növénykert szürkenyakú koronásdarvai. A Kelet-Afrikában honos madarak nyár elején három tojást raktak, és mindháromból egészséges fióka kelt ki.
A három apróság nagyjából egyhónapos költési idő elteltével, július 3-án kelt ki a tojásból, és most már a nagyközönség is láthatja őket.
A fiókák nemcsak méretükben, hanem színükben is jelentősen különböznek a felnőtt állatoktól. Tollazatuk pihés, vörösesbarna, illetve zsömleszínű, és a felnőttekre jellemző karcsú lábak helyett tömzsi lábakon szaladgálnak. A fejükön pedig még semmi nyoma az aranyszínű tollkoronának, amelyről egyébként a faj a nevét kapta.
A szülőpár, akiket – elég prózai módon – Maminak és Papinak hívnak az állatápolók, nagyon gondosan bánik az apróságokkal. Egyetlen pillanatra sem hagyják őket magukra, folyamatosan vezetgetik fiókáikat. Ezzel együtt táplálkozni is megtanítják a kicsiket: megmutatják, mit és hogyan érdemes felcsipegetni, hogy a fiatalok minél hamarabb eltanulhassák, hogyan lakhatnak jól.
A felnőttek gondoskodása kiterjed a „trónörökösök” védelmére is. Mami és Papi még a gondozókkal szemben is védik őket: magasra szökkenve, rúgásokkal igyekeznek távol tartani mindenkit, aki a fiókák felé közelít.
Papi és Mami egyébként 1999 óta élnek Budapesten, eredetileg Tanzániából kerültek a magyar fővárosba. A három kicsinek most még nincs neve, sőt, egyelőre a nemüket sem tudni. Az Állatkert koronásdarvai a jegesmedvék közelében, az úgynevezett Keselyűröpdében laknak, közös térben a fakókeselyűvel, a bukázó sassal, egy fekete hattyúval, és számos kisebb vízimadárral.
Még több fotó a galériában!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink