Fiatal vállalkozók, esti sétán

2013-09-27

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) esti sétára hívta tagjait az Állatkertbe. A fiatal vállalkozók nem csak az zárás utáni kulisszatitkokkal ismerkedhettek meg, hanem tájékozódhattak Alapítványunk tevékenységéről is.

 

Kreatív, lendületes, nyilvánvalóan vállalkozó kedvű emberek a FIVOSZ tagjai, így nem jelenthetett gondot nekik, hogy leküzdjék kezdeti idegenkedésüket a kígyótól. De nem csak kígyócirógatás volt a program: sok más érdekesség mellett megismerkedhettek Olgával, a pusztai sassal, Brunóval, az ormányosmaci kölyökkel, megkostólhatták a majmoknak sütött pogácsát és megetethették néhány szem mazsolával a gyűrűsfarkú makikat a Madagaszkár-házban.
Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke szerint a kirándulás azért is hasznos volt, mert a fiatal vállalkozók megismerkedhettek egy, a többségüknek ismeretlen ajándékozási és adományozási formát: az állatkerti állatok örökbefogadását. Most, az ünnepek közeledtével jó tudni, hogy az unalmas szabványajándékok helyett azzal is örömet lehet szerezni a szeretteinknek – és az üzleti partnereknek -, ha egy-egy kedves állatkerti állatot adnak nekik örökbe. Ez az ötlet mindenki számára hasznos – mondta Kovács Patrik - hiszen a ráfordítás többszörösen hasznosul. Örül az emlékezetes ajándéknak a megajándékozott és az ajándékozó is, az adomány összegét pedig nemes célra, az állatkerti állatok tartási körülményeinek javítására tudja fordítani az állatkert alapítványa.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink