És az év kedvence...

2021-12-30

Bizony Samu lett 2021 kedvence, legalábbis az állatkerti örökbefogadók körében mindenképp! De kik kerültek még a TOP10-be, kiket fogadtak örökbe leggyakrabban és mely állatfajok voltak a legnépszerűbbek idén?


 
Samu, habár még csak 9 hónapos, 2021-ben mégis ő áll a dobogó tetején, ő vezeti a legnépszerűbb örökbefogadott állatok listáját 2021-ben. Az egyéni versenyben a második, harmadik és negyedik helyezett is a kis panda család egy-egy tagja lett, sorrendben Bendegúz, Bonifác és Aurora. A TOP10-ben őket követi ötödik helyen Niva, a szibériai tigris. Hatodik legnépszerűbb állatunk Taiko, akinek tavaly csak azért nem volt esélye bekerülni a legmenőbb tíz közé, mert év vége felé érkezett és nem volt ideje sok örökbefogadót gyűjteni a többiekhez képest. Hetedik helyre csúszott Arun, a kis elefánt nagy tesója, aki tavaly ilyenkor még a dobogó legfelső fokán csücsült, de most átadta helyét kisöccsének, Samunak. Villám, a Budapesti Állatkert legnépszerűbb lajhárja a nyolcadik lett, Borsika, a manul pedig a kilencedik. Zulu, a kézzel nevelt bemutatós szurikáta is maradt a TOP10 legnépszerűbb állatok listájában, habár már csak a tizedik helyen.


Fajok tekintetében is kíváncsiak voltunk, hogy melyek a legnépszerűbb állatok. A dobogó legteteje elbírja az egész elefánt családot: Samu, Arun, Angele, Assam közös erővel (és Samu segítségével) lettek megkérdőjelezhetetlen elsők. A kis panda család minden tagja megnyerte bájos pofijával a nevelőszülőket, ők a második helyre kerültek együtt. A harmadik legnépszerűbb állatfajként a pingvinek szerepelnek: habár a majdnem két tucatnyi pingvin közül senki nem került be a TOP10-be egyedül, de összefogva a csapat feltotyogott a dobogóra. Őket követik a kétujjú lajhárok negyedikként, és a zsiráfok ötödikként. Hatodik helyen a szurikáták állnak. A hetedik legnépszerűbb állatfaj a nevelőszülők körében a tigrisek. Az orangután családot Móric cukisága hozta be a nyolcadik helyre. A kis perzsa párducok, Amir és Arya születése pedig végre segített a leopárdoknak is, hogy ők is megízleljék milyen a legjobb 10 közé kerülni. Tizedik helyen is meglepetés ért minket: a szőrmók alpakák csapata is ennyire népszerű volt az örökbefogadók körében!
Érdekesség, hogy éppenhogy lecsúsztak a legnépszerűbb fajok tizes listájáról holtversenyben az oroszlánok, a tapírok és a manulok.


Ti kit fogadnátok örökbe? Több száz állat várja a Budapesti Állatkert lakói közül tiszteletbeli nevelőszülőjét! Pár kattintással ITT örökbe is fogadhatjátok a kedvenc állataitokat - akár ajándékba is.
S bár ez a cikk arról szól, hogy mely állatoknak volt a legtöbb örökbefogadója, azon leendő nevelőszülőkhöz is szeretnénk szólni, akik olyan állatokat szeretnének örökbefogadni, akik "árvák".
Idén nem volt tiszteletbeli nevelőszülője például Maminak, a gyűrűsfarkú makinak, Crystallnak, a pápaszemes pingvinnek, Juice-nak, a jávai langúrnak, s meglepő, de Lankásnak, a hucul lónak és Tinának, a zebrának sem. Sissi, a nyugati koronás galamb, Nina, a nyala, Kalypso a vörös vadbivaly, Rezső, Maszat és Pisze a három galléros pávián, Koto, a fekete-fehér vari, Füge a dámszarvas is várja, hogy őket is újra örökbefogadja valaki. Rókakuzuk, muntyákszarvasok és társas prérikutyák között is választhatnak azok, akik kevésbé népszerű állatokat szeretnének örökbefogadni. 
Köszönjük az elmúlt év örökbefogadásait támogatóinknak! Reméljük, hogy jövőre sem maradtok állatkerti kedvenc nélkül! 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink