Együttműködés a Microsoft Magyarországgal

2013-11-21

Ismeretterjesztő alkalmazások, számítógép alapú interaktív szemléltető játékok segítik a természet és az élővilág összefüggéseinek megértését a Microsoft Magyarország és a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve annak alapítványa közötti együttműködés nyomán. A közös munka mellett a Microsoft kereken 10.000 dollárral támogatja a kert alapítványát.

 

A Microsoft Magyarország és a Fővárosi Állat- és Növénykert együttműködése több mint tízéves múltra tekint vissza. Az elmúlt bő egy évben azonban ez az együttműködés minden korábbinál jelentősebb eredményeket hozott. A Microsoft YouthSpark programjának keretében, amely program a legmodernebb technológia segítségével jobb lehetőségekhez, az életben való könnyebb boldoguláshoz kívánja a fiatalokat hozzásegíteni, a tavalyi évben több interaktív oktatószoftver és alkalmazás is napvilágot látott. Ezek a szoftverek az Állatkert és a Microsoft Magyarország szakembereinek közös fejlesztő munkája nyomán születhettek meg. Közülük hat különféle Windows 8 alkalmazás, a „Teknős-totó”, az „Állatkerti tudáspróba”, a „Kapcsolatok az élővilágban”, a „Kolónia puzzle”, a „Csontváz puzzle” és a „Fogadj örökbe!” éppen egy éve segíti az ismeretterjesztést a Varázshegyben, amely az Állatkert legújabb, tavaly májusban megnyílt létesítménye. Ráadásul ez utóbbi alkalmazás, amely nemcsak az Állatkert jelképesen örökbe fogadható állataival ismerteti meg az érdeklődőket, hanem amelyen keresztül maga az örökbefogadás is lebonyolítható, az Office 365 úgynevezett globális felhőszolgáltatásán keresztül bárhonnan elérhető.

Az alkalmazások köre mostantól a teljesen új „Tengerkékítővel” bővül, amely nemcsak magyar, hanem angol nyelven is hozzáférhető a világ minden tájáról. A „Tengerkékítő” egy olyan interaktív játék, melynek lényege, hogy a játékosnak egy erősen szennyezett tengerpartot kell megtisztítania a tengerben úszó olajtól, a szeméttől és más szennyeződésektől, hogy a játék végére visszaálljon a táj természetes állapota. A „tengerkékítés” közben a játékosok számos ismerettel gazdagodhatnak a tengeri élővilágot fenyegető veszélyekről is. A korábbiakhoz hasonlóan a „Tengerkékítő” alkalmazás is a Microsoft, az Állatkert, illetve a Budapesti Állatkertért Alapítvány együttműködése nyomán születhetett meg, az inspirációt pedig az a 2000 júniusában bekövetkezett katasztrófa inspirálta, melynek során a „Treasure” nevű szállítóhajóból kiömlött olaj Dél-Afrika partvidéke mentén végveszélybe sodorta az ott élő pápaszemes pingvineket. A madarakat egyenként megtisztító nemzetközi csapat munkájában akkor részt vett az Állatkert egyik pingvingondozója is.

A Microsoft és az Állatkert közötti együttműködés eredményeinek bemutatására, illetve az új alkalmazás bejelentésére november 19-én került sor egy a Varázshegyben megtartott sajtótájékoztató keretében. Itt került átadásra az a 10.000 dolláros adomány is, amellyel a Microsoft a Budapesti Állatkertért Alapítványt támogatja. Az adományról szóló dokumentumot Szilágyi Bernadette, a Microsoft Magyarország YouthSpark programjának menedzsere adta át Putz Csabának, az alapítvány elnökének.
A sajtótájékoztatón részt vett Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakozó, aki az Állatkerthez fűződő családi élményeiről mesélt, valamint Novák Péter énekes, zeneszerző színművész és műsorvezető, aki az Állatkert, mint közösségi tér jelentőségét hangsúlyozta ki. Az Állatkert főigazgatója, prof. dr. Persányi Miklós az együttműködést méltatva rámutatott, hogy milyen fontos egy színvonalas ismeretterjesztő intézményben az a törekvés, hogy a változatos állat- és növénygyűjtemény bemutatása mellett minden korban a legkorszerűbb eszközöket hívjuk segítségül a természet és az élővilág összefüggéseinek elmeséléséhez.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink