Budaörsi gólyák

2019-10-15

Ismét felkeresték a budaörsi gólyák az Állatkertet, hogy folytassák a szép hagyományt: a Herman Ottó Általános Iskola első évfolyama örökbe fogadta Kelepet és Alízt, az állatkerti gólyákat.

 

Immár 16 éve jönnek a budaörsi gólyák október elején az Állatkertbe. A Herman Ottó Általános Iskola – névadójához hű szellemben – foglalkozik már a legkisebbekkel is. Az első évfolyamosok hagyományos őszi programja, hogy ellátogatnak októberben az Állatkertbe örökbe fogadni a gólyákat. Most is ez történt, a gyerekek büszkén vitték haza a szép oklevelet, amely nemes gesztusukat bizonyítja majd az osztály falán.

A három osztályt kísérő tanító nénik alaposan felkészítették a gyerkőcöket a kirándulásra, hiszen sokat tudtak és még több okos kérdést tettek fel a gólyákkal és az állatvédelemmel kapcsolatban. A gyermekek verssel, mondókával is köszöntették védenceiket, s a kedves madarak támogatására hetek óta gyűjtést is szerveztek az osztályokban.

 

Köszönjük a Herman Ottó Általános Iskola gólyáinak – első éveseinek – a támogatást az állatkerti gólyák nevében.