Add az állatoknak, mert ők megérdemlik!

2017-04-25

Egy átlagos adózó adójának 1 százaléka körülbelül négyezer forint. Önmagában nem nagy összeg, de azért sok minden kitelik belőle: ajegesmedvéknek két napra való tengeri hal, a kiselefántnak négy napra való gyümölcs, - ennyit ér 4000 Ft az állatkerti állatok takarmányozásában. Az adományokat azonban nem az alapellátásra, hanem a „pluszra” fordítjuk: jusson elegendő erőfokozó táplálék kiegészítő, korszerű állatgyógyászati eszköz, aktivitást fokozó játék az állataink javára, látogatóink örömére.

 

2016-ban több mint hét millió forint érkezett Alapítványunkhoz a személyi jövedelmadók egy százalékaként. Ezt az összeget – közhasznúságú jelentésünk tanúsága szerint – teljes egészében az alapító okiratban megjelölt céljaink szerint az állatkerti állatok életkörülményeinek javítására fordíthassák. Egyetlen fillért sem költöttünk belőle másra, tisztségviselőink javadalmazására, jutalmakra, beruházásokra, csakis az állatkerti állatok javára!

Adójának 1%-ával mindenki szabadon rendelkezhet a személyi jövedelemadó bevallása során valamely közhasznú civil szervezet javára. Amennyiben nem nyilatkozik erről, lekési a május 22-i határidőt, vagy helytelenül adja meg az adatokat, úgy ez az 1% „elvész”, pontosabban az állam használja majd. Az adózónak csupán egy percnyi pluszmunkát jelent a nyilatkozat kitöltése és postázása, de rábízhatja munkáltatójára is, hogy kapcsolja az adóbevalláshoz. Rendelkezhet elektronikus úton is, az ügyfélkapun keresztül, - válassza azt az utat, amely Önnek a legkézenfekvőbb! Ez az egy percnyi pluszmunka mindenképpen megéri, hiszen Önnél, mint adózó magánszemélynél semmiképpen nem maradhat az összeg, ha viszont valamely civil szervezet javára rendelkezik, úgy támogathat  egy jó célt, hogy Önnek nem kerül pénzébe.

Ha Alapítványunkat választja, akkor átlátható gazdálkodású, az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületébe tartozó  közhasznú szervezetre bízza személyi jövedelemadójának egy százalékát.

Mi az állatokra költjük, mert ők biztosan megérdemlik.