A zsiráfok a legnagyobb kedvencek az első félév TOP10-es listáján

2017-07-02

Sauda, a január elsején született zsiráfborjú volt a legnépszerűbb állat az első félévben. De ott van a nyomában Asha és Níva is. 

 

Saudát fogadták legtöbben örökbe az Állatkerti Alapítványnál 2017 első felében. Ez nem meglepetés, hiszen a zsiráfok mindig is a kedvencek közé tartoznak az Állatkert látogatói között is, és az újszülöttek különösképpen azok. Mivel idén három kis zsiráf is született, a „csapatversenyben” is fölényesen vezet a nyakigláb társaság.

Az állataink népszerűségét jellemző TOP listán még mindig az élbolyba tartozik Asha, a négy és fél éves elefántborjú, ő büszkélkedhet a második hellyel az örökbefogadók között. A képzeletbeli dobogó harmadik helyét Níva, a szépséges nőstény szibériai tigris foglalja el, megelőzve Albertet és Aurórát, a kispanda-kölyköt és anyukáját.

A márciusban érkezett jegesmedve-bocsok is egyre népszerűbbek. Bár a fehér bundás ikrek nagyon hasonlítanak egymásra, valami miatt Belijt fogadják többen örökbe, ő a hatodik helyezett a népszerűségi listán, míg Szerij éppen befér a TOP 10-be. A közbeeső 7-9 helyen a kispanda család apukája, Ambrus, a lajhárok legkedveltebbike, Lujza, valamint Bandita, a mosómedve. Basil a hím oroszlán, Sheshe zsiráf, Norbi tigris és Simon, a sivatagi róka osztozik.

A TOP10 – azaz a leggyakrabban örökbe fogadott állatok listáján – egyébként általában ugyanazok az állatok fordulnak elő, legfeljebb a helyezési számuk csúszkál ide-oda. Ritkán fordul elő meglepetés. Ilyen volt például a júniusi hónap, amikor Tücsköt, a vizilovat fogadták legtöbben örökbe.  (De ez a kiugró eredmény sem volt elég arra, hogy a féléves listán felkerüljön a TOP 10-be). Van néhány – szinte érthetetlen tendencia is – például az orángutánok helyezése: hiába állnak mindig tömegek a kifutójuk előtt, elbűvölve a bébik, Annahanna és Lone hancúrozását lesve, őket mégsem fogadják sokan örökbe.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink