A tigrisek is jól vannak

2020-04-07

Az Állatkert tigrisei és oroszlánjai is jól vannak – nyilatkozta Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője, akit a New-Yorki Állatkertben koronavírusos nagymacskák hírének kapcsán kérdezett az egyik újság.

 

Mondhatni, „kutyabajuk” van a nagymacskáknak a budapesti Állatkertben. Élik mindennapi életüket, bár egyes reakcióikból úgy tűnik, mintha szokatlan lenne nekik a nagy csend. „A nagymacskákkal eleve nincsen túl közeli kontaktus, de figyelünk az állatokhoz bekerülő takarmányra, illetve a férőhelyeik takarítására is. Nem vesszük félvállról a történteket, és különböző internetes fórumokon is téma a koronavírus az állatkerti szakemberek között. A fővárosi állatkert nagymacskáinak semmilyen tünetük nincs, egészségesek.”-  kommentálta a hírt Hanga Zoltán.

Mint korábban beszámoltunk róla, az már ismert tény, hogy bizonyos betegségekre, például a tbc-re, vagy az influenza tipusu megbetegedésekre az emberszabásúak fogékonyak, ezért már jó ideje üvegfallal, illetve széles védőárokkal szinte hermetikusan el vannak zárva a közönségtől. Arra is fokozottan ügyelnek az Állatkertben, hogy az állatok gondozói elkerüljék a fertőzést. A munkatársak turnusokra vannak osztva, minimalizálták a kontaktusokat, és a 12 hektáros területen megfelelő távolságot tudnak tartani egymástól. A dolgozók védőeszközöket, maszkokat, kesztyűket használnak, mind az etetések, mind a takarítások során.

Az állatorvosi gyakorlatból jól ismert tény, hogy sokféle koronavírus okoz ál­latoknál is megbetegedést, de eddig nem ismertek olyan esetet, hogy a Covid-19 betegség emberről állatra terjedt volna. Ennek ellenére, elővigyázatosságból már korábban fokozott védőintézkedéseket vezettek be az Állatkertben.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink