A tevének nem gond, a zsiráfnak igen

2020-06-15

A sivatag hajójának – a tevének – nem gond. De mi lesz a többiekkel? A Dekkán fennsíkon élő vadkutyákkal? Az időszakos sekély vizekben táplálkozó batlákkal? Vagy akár a zsiráfokkal, akiknek természetes élőhelyén, a szavannákon az egyik legnagyobb gond az elsivatagosodás veszélye?

 

1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, azóta ez a nap ennek a kardinális problémának a világnapja. Hazánkban elsősorban az aszály a jellemzőbb, de egyes területeken sajnos szembe kell néznünk az elsivatagosodás veszélyével is.

Az elsivatagosodás először és elsősorban a növényvilágot érinti, a fajgazdagság erősen lecsökken, ezzel megváltozik a mikroklíma, a talaj, majd az egész élőhely, az állatvilággal együtt. Kimondható tehát, hogy minden fajt (beleértve az embert is) veszélyeztet a folyamat.

Elemi érdekünk, hogy megelőzzük az elsivatagosodás kialakulását.

Az elsivatagosodás azért nagyon veszélyes, mert nehezen visszafordítható, és a megváltozott élőhelyek többé nem lesznek alkalmasak az eredeti élővilág visszatelepítésére. Komplex gondolkodást, ökológiai szemléletet igényel azoknak a tájra jellemző gazdálkodási formáknak a kialakítása, amelyek megakadályozzák, vagy legalábbis jelentősen késleltetik a folyamatot. Bármilyen meglepő, ilyen gazdálkodási forma például a legeltető állattartás. Ezzel szemben a jelen gazdasági érdekek a zárt rendszerű állattartást helyezik előtérbe, és a takarmányt nagyüzemi növénytermesztéssel állítják elő. Afrikai példák bizonyítják, hogy ez rendszer csak felgyorsítja az elsivatagosodást.

Nagy kérdés, hogy egyénileg hogyan tudunk küzdeni az elsivatagosodás ellen!

A környezettudatos életmód, a pazarlás felszámolása, a veszélyeztetett élőhelyek növény és állatvilágának fokozott védelme, mindenképpen segítséget jelent, de igazából az országok és az emberiség szintjén kellene megtalálni a megoldást.

Reméljük, minél előbb egyezség lesz ebben is.