4 646 788 Ft

2018-09-24

Arun, Indigo, Sheshe – és valamennyi állatunk nevében köszönjük az 1%-okat. Az értesítést már megkaptuk, hamarosan a pénz is megérkezik, amit tovább is adunk majd az Állatkertnek az állatok tartási körülményeinek javítására.

 

Több mint négy és fél millió forint! Szívből köszönjük mindenkinek, akik az Állatkerti Alapítvány javára rendelkeztek a személyi jövedelemadójuk 1%-áról. Igaz, gyűlt már össze több is az szja 1%-ból az elmúlt években, de ez is hatalmas összeg. Igazán kitüntető az Alapítványunkra irányuló figyelem, hiszen a jó szándékú emberek annyi, de annyi felé nyújthatják a segítséget, hogy szinte alig-alig lehet választani az 1% elnyeréséért vetélkedő szervezetek között. Beteg gyerekeket, szociálisan rászorulókat, társadalmi szükségleteket kielégítő szervezetek, elhagyott állatokat mentők, - akik a sok-sok arra érdemes civil szervezet között Alapítványunk támogatását választotta, biztosan ismeri is munkánkat. Igyekszünk is rendre beszámolni mindarról, amit teszünk. Itt a honlapon, FB oldalunkon is  megírjuk mindazt, amit az állatkerti állatok jólétének javításáért, az állatkerti ismeretterjesztés lehetőségeinek fejlesztéséért, látogatók teljesebb kiszolgálásáért végzünk.

A jövőben is igyekszünk megfelelni a bizalomnak, átláthatóan gazdálkodó, etikus adománygyűjtő szervezetként pontosan el tudunk számolni minden forinttal, amit támogatásként kaptunk.

Köszönjük!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink