2009. Európai ragadozók éve

2009-01-18

Az európai ragadozókat fenyegető veszélyek miatt a világ vezető természetvédelmi szakemberei útnak indították az „Éljünk együtt” elnevezésű programot.
Így a 2009-es esztendő az „Európai ragadozók éve” lesz a világ természetvédelmében.

 

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) 2008/2009-es természetvédelmi kampánya az európai ragadozókról szól.

A "piszkos" 12

A ragadozók - melyeket az ember sokáig üldözött - egyre nagyobb érdeklődésnek örvendenek. Néhányuk elképesztő visszatérést produkált – megszenvedve a reneszánszuk okozta konfliktusokat - míg mások még mindig a kihalás szélén állnak.

A ragadozók képesek alkalmazkodni az emberek lakta vidékekhez is. Alkalmanként azonban kárt okoznak az emberek által használt területeken, ezért is szenvednek a közvetlen és közvetett üldözéstől.

Szeretjük azt, amit ismerünk, de féljük az ismeretlent.
Főleg Európa nagy ragadozói küzdenek negatív előítélettel. Ugyanakkor a tápláléklánc legfelső fokán állva, ők az elsők, akiket befolyásol a zsákmányállatok helyzete, az élőhelyek megszűnése, a környezetszennyezés és a természet túlzott igénybevétele.

Európa az otthonunk, és természeti értékeinek megőrzése elsősorban a mi feladatunk, kontinensünkön egyaránt élnek nagytestű és kistestű ragadozók. A kampány során kiemelünk közülük tizenkettőt a legkarizmatikusabb és legveszélyeztetettebb fajok közül, hogy legyenek a kampány zászlóshajói.
Ez a „Piszkos tizenkettő” 2008/2009-ben a következő:

1. Sarki róka (Alopex lagopus)
2. Barna medve (Ursus arctos)
3. Eurázsiai vidra (Lutra lutra)
4. Közönséges hiúz (Lynx lynx)
5. Eurázsiai vadmacska (Felis silvestris)
6. Európai nyérc (Mustela lutreola)
7. Aranysakál (Canis aureus)
8. Szürke farkas (Canis lupus)
9. Ibériai hiúz (Lynx pardinus)
10. Tigrisgörény (Vormela peregusna)
11. Jegesmedve (Ursus maritimus)
12. Rozsomák (Gulo gulo)

Az európai ragadozók életére és sorsára való figyelemfelhívás az első lépés a védelmük felé.

Az emberek és ragadozók közötti fenntartható együttélés feltétele a szándék, hogy hagyjuk őket a szomszédságunkban élni.

Az év során minden hónapban bemutatunk egy-egy fajt részletesebben a - nem is olyan - "piszkos 12"-ből.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink