1%-nyi esély

2020-02-14

Mennyi lehet a valószínűsége, hogy éppen az oldalunkat böngészed az adóbevallás előtti napokban? Talán, ha egy százaléknyi. Használjuk ki együtt ezt az egy százalékot a civil szervezetek javára, - persze legjobban azt szeretnénk, ha az állatkerti állatokat támogatnád vele. Mert ők biztosan megérdemlik…

 

Minden évben február 25-e az első adóbevallási nap. Egyéni vállalkozóknak és áfás értékesítést végző magánszemélyeknek február 25-ig kell beadniuk az adóbevallásukat és ekkor rendelkezhetnek legkorábban a személyi jövedelemadójuk egy százalékáról is a civil szervezetek javára.

Alapítványunk – átláthatóan gazdálkodó, etikus adománygyűjtő szervezetként  - biztosan jó dolgokra fordítja az adományokat. Tavaly például hozzájárultunk az állatok környezetgazdagító programjának sikeréhez: azaz „játékokat vettünk” az Állatkert lakóinak. Ezek a különleges foglalkoztató eszközök – egyenként is több százezer forint értékűek – éppen azt a célt szolgálják, hogy az állatkerti védett, ámde kissé monoton környezetben megfelelő aktivitásra serkentsék az állatokat, az egészségük – és a látogatói élmények – érdekében. Emellett különböző korszerű állategészségügyi készítmények, táplálékok beszerzésében is részt vettünk. Alapítványunk tevékenysége a különböző ismeretterjesztő programok kidolgozásában is nyomon követhető: közreműködésünkkel készült el például az autisták számára akadálymentesített állatkerti program.

Mindezekhez az anyagi fedezetének megteremtését a felajánlott 1%-ok is nagyban segítették: a tavalyi évben 6.9 millió forinthoz jutottunk hozzá ebből a forrásból!

Kérjük, töltse ki a rendelkező szelvényt, a benyújtás módjáról részletes felvilágosítást ad a NAV honlapja https://www.nav.gov.hu/nav/szja1_1/tajekoztatok/Hogyan_rendelkezhet_a20200106.html

Önnek egy perces elfoglaltság, számunkra óriási – és bizony az elektronikus adóbevallás bevezetése miatt – egyre nehezebben elérhető segítség. Átlátható gazdálkodású, etikus adománygyűjtő szervezetként Alapítványunk minden forintnyi támogatással el tud számolni. Rendelkezzen személyi jövedelemadója 1%-ról, így dönthet arról, hogy hova kerüljön, mire fordítódjon a támogatása.