Új zebrák a régi-új házban

2010-09-25

Két ifjú zebralány érkezett Budapestre a hollandiai Hilvarenbeek városából. Az állatok a kedden megnyílt új állatházak egyikében kaptak szállást, amelyet nem sokkal a hivatalos megnyitó előtt vehettek birtokukba. Mostanra már teljesen hozzászoktak az új környezethez.

 

Kiválóan érzik magukat új otthonukban azok a zebrák, amelyek az elmúlt napokban érkeztek a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A csíkos patásokat a kedden átadott állatházak egyikébe, az évszázados tervek alapján újra felépített „Régi” Zsiráfházba költöztették be nem sokkal a hivatalos megnyitó előtt.

Mindkét állat Hollandiából, az Észak-Brabant tartományban található Hilvarenbeek nevű kisváros mellett működő Beksee Bergen Szafariparkból érkezett, mi több, ott is látták meg a napvilágot 2008-ban. Tina áprilisi, Romy pedig augusztusi születésű, s mint a nevük alapján sejthető, mindketten nőstények. Pontosabban kancák, hiszen a nőivarú lóféléket így szokás nevezni.

Az állatgondozók elmondása szerint a két fiatal állat az elmúlt napokban remekül megbarátkozott új budapesti otthonával. Mivel az állatházat eredetileg zsiráfokra tervezték, attól nem kell tartani, hogy a belső tér nem elég magas a zebrák számára. Már megismerkedtek a „magyar ízekkel” is: a hazai lucernát nagy kedvvel ropogtatják.

A természettudósok egyébként három különböző zebrafajt tartanak számon: az Etiópiában és Kenyában őshonos Grévy-zebrát (Equus grevyi), a Dél-Afrikában és Namíbiában honos hegyi zebrát (Equus zebra) és a Szudántól Dél-Afrikáig terjedő területen élő alföldi zebrát (Equus burchelli). Ezeket a fajokat további alfajokra osztják, amelyek mindegyike egy-egy jellemző földrajzi területen fordul elő, s amelyeket a szakemberek elsősorban csíkozatuk alapján tudnak egymástól megkülönböztetni. A két budapesti állat a Böhm-zebra (Equus burchelli boehmi) nevezetű alfajt képviseli.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink