Makikölykök születtek

2010-05-11

Gyermekáldás volt a Majomház szomszédságában lakó gyűrűsfarkú makiknál! A Gumus nevű hatéves nőstény még április 3-án hozott világra két kölyköt.

 

Az első hetekben, amikor a kedvezőtlen időjárás miatt a makik legtöbbször az állatházban tartózkodtak, nem sokat lehetett látni az apróságokból. Mostanra azonban már a nagyközönség is jól láthatja őket. Annál is inkább, mivel a gyűrűsfarkú makik tavaly átadott kifutóját úgy alakítottuk ki, hogy a látogatók akár be is sétálhatnak a félmajmok közé.

A két – egyelőre még névtelen – kölyök idejének nagy részét az anyába csimpaszkodva tölti. Ennek ellenére az anyaállat legalább olyan lendülettel közlekedik a fák ágai között, mint a csoport többi, kölyköt nem cipelő tagja. Az állatkerti csapat egyébként összesen hat, illetve a két legújabb kölyökkel együtt nyolc állatból áll. A kicsik apja tíz esztendős, és Lehelnek hívják, mivel az eredetileg holland születésű állat Budapestre a Jászberényi Állatkertből került.

További képek a Galériában!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink