banner

A szalakótáktól a Bükkalja élővilágáig

A hétvégén Tardon, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén természetismereti programot szerveztünk, amelyen több mint 100 érdeklődő vett részt.


 

A regisztrációhoz kötött esemény során a résztvevők szakvezetett túrákon fedezhették fel a Bükkalja természeti értékeit, valamint bepillantást nyerhettek a fokozottan védett szalakóta (Coracias garrulus) fiókáinak gyűrűzésébe is. 

A gyűrűzést kizárólag engedéllyel rendelkező szakemberek végezték, kiemelt figyelmet fordítva a madarak és a látogatók biztonságára. A madárgyűrűzés fontos természetvédelmi és kutatási módszer, amely segít megismerni a madarak területhűségét, életmódját és vonulását. Ennek köszönhetően tudjuk például, hogy a legidősebb ismert, kézre került szalakóta 11 éves volt.


Hogyan kapcsolódik mindehhez az ürgék védelme?


A Tardi-legelő Természetvédelmi Terület a CitellusLIFE projekt egyik kiemelt helyszíne. A projekt keretében – többek között – ürgék visszatelepítését és kutak felújítását tervezzük, hogy biztosítsuk a legelő állatok megfelelő vízellátását, valamint fenntartsuk az ürgék számára kedvező gyepmagasságot.


A program során a legkisebbek és a felnőttek is játékos formában ismerkedhettek meg a fokozottan védett ürgék életével és természetvédelmi jelentőségükkel. Bízunk benne, hogy a következő években is találkozunk Tardon, ahol bemutathatjuk a CitellusLIFE projekt előrehaladását és az elért természetvédelmi eredményeket.


A program megvalósítását a CitellusLIFE projekt mellett a LIFE IP GRASSLAND-HU projekt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Tard Község Önkormányzata, valamint a Vadonleső Program támogatta.

 


Fotók: Csajági Csilla, Hák Flóra, Szitta Tamás